„Tatabánya közutaktól és vasútvonalaktól átszőtt területén nem a legcsendesebb és nyugodtabb helyen került megtervezésre és felépítésre az ikerház. A tervező jól tudta, hogy az előbb említett hangforrások miatt olyan épületet kell tervezni és megvalósítani, amely magáért beszél, azaz ebben a zajban is hallhatóan megszólal. Ez a hallhatás természetesen a láttatást jelenti, amely ebben az esetben igen sikeres” – írta a zsűri az épületről az Év Háza Komárom-Esztergom Megyében nyertes díjának bírálatában.
A bírálóbizottság leírásában kiemelt láttatás mellett szintén kiemelt szempont volt az ikerház tervezése során, hogy a ház lakásai minél inkább elkülönüljenek egymástól, ezzel is fokozva a jövőbeni lakók komfortérzetét. Ez a szemlélet jelentősen növelte a lakások értékét, ami nemcsak a tulajdonosok, hanem a beruházó javát is szolgálta.
A megoldás a két garázs és a gépészeti helyiségek középre helyezésében valósult meg, aminek köszönhetően a lakóterek nem kerültek egymással közös falra. Az is fontos volt a tervezés során, hogy ne lehessen átlátni egyik lakásból a másikba; a szobák elhelyezése ennek megfelelően jött létre.
A belső kétszintes lakások földszintjén a közösségi terek kapnak helyet, míg az emeleten a pihenőzóna található, amely három hálószobát is magában foglal. Ezek egyike az egyszerűség kedvéért tetősík ablakot is kaphatott volna, ez a lehetőség azonban továbbgondolásra került, és egy olyan nagyméretű tetőfelépítmény került a tetőre, ami képes befogadni egy franciaablakot. Ez a gesztus jelentősen megnövelte a szoba légterének méretét és bevilágítottságának mértékét is.
A lakások privát kertkapcsolattal rendelkeznek, a nappali-konyha-étkező élettérből nyíló kertbe egy pergolával fedett teraszon keresztül lehet kilépni. A pergola nemcsak otthonosabbá teszi az épületet, hanem formája párbeszédet is alkot a tetőfelépítménnyel.
A ház visszafogott megjelenését a homlokzaton geometrikus formákban alkalmazott színes fémlemezburkolat ellensúlyozza. A burkolat a földszinti rész fedett bejáratát és annak környezetét öleli körbe, továbbá a tetőfelépítményt fedi.
Az ikerház sikere miatt a keskeny, de hosszúkás telken két azonos épület is helyet kaphatott.
A terv 2021-ben elnyerte az „Év Háza Komárom-Esztergom Megyében” díjat.
Tervezés: PH Navitas Kft., Ambrus Balázs, Szentgyörgyi Árpád
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek